Kányád község portálja

Ége

Neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Nagy-patak (vagy Ége- pataka) völgyfőjében fekvő kis falu, 600-625 m magasságban.

Északkeletre a Dálya hegye (803 m -2,1 km), dél-délnyugatra a Csigolya (740 m -1 km), nyugatra az Őrhegy (737 m -1,8 km), északnyugatra a Kőhát (Kőhát tető, 796 m -1,7 km) övezik

Udvarhelyszék déli határán a Nagy-Küküllő és a Nagy-Homoród vízválasztó hegyláncának keleti oldalán levő egyik szűk völgyben meghúzódó kis falucska neve Ége, mely Orbán Balázs megállapítása szerint a régi okiratokban Ige néven fordul elő.

Határa szomszédos keleten és délen Székelydályával, nyugaton Jásfalvával (Íjászfalva), északon Homoródszentlászlóval és Abránfalvával.

A falu északi részén emelkedik a 800m magas Mogyoróstető nevű hegy, annak folytatása nyugati irányban a Kőhát. A mogyoróstetővel szemközt a falu déli oldalán emelkedik a Bereck hegye, mely csak néhány méterrel alacsonyabb, de szabályos kúp formájával egy várat idéz az arra kirándulónak. A Bereck hegyének folytatása nyugati irányba a Szőrmény hegye, melyet az alacsonyabb Kányádbérce nevű hegyhát köt össze a Kőháttal. A fent nevezett hegyek által határolt szűk völgykatlanban, a tenger szintje fölött 560-600 m magasságban, gyümölcsfaerdő között terül el a ma 40-45 (ebből 7 gyermek) lelket számláló kicsiny székely falucska.

A falu keletkezését homály fedi, régi múltjából feljegyzések, mondák nem maradtak fenn. Hogy ősrégi székely település, azt igazolja határainak, folyóinak, hegyeinek neve. Az ősi települők a mai falu helyén a Nagypatak két partján találtak maguknak lakóhelyet. A vérzivataros századokban a szűk völgykatlanban meghúzódó néhány házból álló falucska, s az azt körülvevő nagy erdőségek a pusztító ellenséggel szemben menedéket nyújtottak a lakosoknak.

Lakói kisbirtokos, nemes, szabad székelyek voltak. Nagyobb birtokos Égében nem lakott; volt ugyan birtoka az Ugron és Pálffy családoknak, de ezek is kisebbek voltak, melyeket a faluban lakó néhány jobbágy család művelt meg.

Egyházilag a középkorban Székelydályához tartozott, annak volt leányegyháza. A XVII. századig valószínűleg csak kápolnája volt. A XVI. században a község lakói csatlakoztak a reformációhoz. Ége a Székelydályában megalakult református anyaegyházközség filiája lett, és az is maradt 1682-ig. Ekkor vált önálló anyaegyházzá.

A mai templom kazettás mennyezetének tanúsága szerint, a templom építése két időszakra tehető. 1702-ben fejezik be a templom keleti felét, a nyugati fele és a torony építése 1774 és 1792 közé tehető. A korábbi rész festett kazettás mennyezete Asztalos Lőrinc festőasztalos keze munkája, de Tordai János az akkori prédikátor is közreműködött elkészítésében. A mennyezet ezen része magán viseli a magyar népművészet páratlanul gazdag formavilágának jegyeit, mindezt igen magas művészi színvonalon teszi. A motívumvilág a magyar ősvallás elemeivel mutat szerves kapcsolatot.

A templom 1792-ben befejezett bővítése alkalmával már Szász Keresztúri Röszler György uramat kérték fel az új mennyezet és karzatmellvéd kifestésére. A mennyezetrész formavilágának szegénysége óriási ellentételezése a magyar mester által készített keleti résznek.

Orgonáját a hívek adományából 1868-ban vásárolták, a következő beírás olvasható a belsejében: „Életemnek tizenhetedik évében.

                     Jövék tanítónak e kisded megyébe.

                     Ennek készíttésén én sokat munkáltam

                     És még készültekor elsőt orgonáztam.”

                                               Kató József Március 19-én 1868.

A templom udvarán találjuk a két világháborúban elesett hősök emlékművét, melyen mindig friss virágot talál az oda látogató. Akárcsak a cinterem falán látható emléktáblánál, melyet 2003-ban Szabó Mózes lévita lelkipásztor-tanítóra emlékezve helyezett el családja és az egyházközség.

Szabó Mózes tanító a szomszédos Petek szülöttje, az első világháborúban hadifogolyként a messzi Vlagyivosztoki fogolytáborban református gyülekezetet szervezett, melynek ő volt a lelkipásztora, s melynek több zenekara, sportszakosztálya is volt. Ezen meghatódva egy svéd származású amerikai misszionárius, gyűjtést szervezett, melynek eredményeként bérelt japán hajókkal az egész fogolytábor (nem csak magyarok!) haza kerülhetett. Hazatérve „nem lelé honját a hazában”, hiszen a Trianoni békediktátum következtében; ha szülőföldjén akart tanító maradni, hűségesküt kellett volna letennie a Román államnak. Miután több magyarországi állásajánlatot visszautasított, Égébe került lévita lelkipásztornak. A faluban minden társadalmi és közéleti szolgálatot elvállalt. Ő volt a Hangyaszövetkezet elnöke is. Neki köszönhető hogy ma Égének sok gyümölcsöse és gyümölcsfajtája van. Még ma is büszkén emlegetik és szeretettel gondolnak családjára a falubeliek.

 Fülöpné Pintér Anna Mária